Helyesen megközelíteni a kígyót

(Olvasd online: a-buddha-ujja.hu)

Mit mondunk, kik vagyunk, amikor új ismerősnek mutatjuk be magunkat? A nevünket ismételjük el, milyen munkát végzünk, esetleg kivel állunk közeli kapcsolatban. A másik ember erre rábólint, mintha ezzel minden tisztázva lenne.

Minden részletről, ami magamról eszembe jut, megkérdezhetem: ‘Ez vagyok én?’ Vagy úgy jellemzem magam, ‘én olyan ember vagyok, aki …’ – Meddig igaz ez a mondat? Egy lépés távolságból vizsgálhatjuk ezt a gondolatot, amint megjelenik és megszűnik, és a gondolat megszűnésével mi magunk csak nem tűntünk el.

A kígyóról, tutajról és az áradatról (MN 22) szóló tanításban Arittha szerzetes nem veszi észre mennyire eluralkodtak rajta a vággyal teli gondolatok, felületes érvekkel félre értelmezi a Buddha tanítását, és ezzel üres a gyakorlása, nem tapasztalja meg a megszabadult elme örömét. Mondhatjuk, hogy a kígyót a farkánál fogta meg, az pedig visszafordult és megharapta.

(A szuttához András rögzített egy bevezetőt, illetve egy teljes szavalást.)

Belső vizsgálódás és gyakorlás nélkül az elme megragad valamilyen felületes dolgot, ami felé a vágy, harag és zavar irányítja, és arról meggyőződéssel hiszi, hogy ‘ez én vagyok, én ilyen vagyok, ez az enyém’.

Nem mintha nem jönne minden irányból az információ és magyarázat, hogy kik vagyunk, kik legyünk, és mire van igazán szükségünk. Eláraszt minket az információ, a tények és vélemények minden irányból özönlenek, de az információ önmagában kevés. Teljesen el vagyunk veszve, ha nem tudjuk megállapítani kik vagyunk.

A belső vizsgálódás és az emberi kapcsolatok ebben sok segítséget jelentenek: ha csak információnk van, de ez nincs valós kapcsolatokhoz kötve, elvesznek az irányt adó támpontok. Az éberség meditációban (MN 10) tudatossá válnak gondolataink és érzéseink, de azt is megismerjük, ezek mennyire képlékenyek. Félünk elveszíteni amit szeretünk, de az állandó változást nem tudjuk irányítani, és így éppen a ragaszkodásunk hozza létre a korlátokat, amikbe beleütközünk, és haragot, bánatot, feszültséget okoz nekünk.

Ha nem akarnák valamit, nem tennénk érte semmit, de meg kell különböztessük magunkban a jóra való törekvést (páli szóval chanda), és az ‘enyémhez’ való ragaszkodást (taṇhā): ez utóbbi a szenvedés oka. Erőfeszítéseinket így bölcsen tudjuk irányítani. A kígyót helyesen megközelítve egy bottal le kell szorítani, és a nyakánál megfogni: úgy nem tekeredik a karunkra és nem harap vissza. Ahogy az MN 22 szuttában a Buddha is kifejti, nem önpusztító, nihilista nézetet tanít, hanem ‘ezelőtt is, most is, csak a szenvedést és a szenvedés megszüntetését’ hirdeti.