Mire vagyunk képesek gondolni?
(Olvasd online: a-buddha-ujja.hu)
A gondolatok kordában tartása (MN 20) szuttában, ami már felolvasásban is hallgatható, a Buddha öt módszert tanít.
A kártékony, de könnyen befolyásolható gondolatoktól indul, melyeket szándékunk szerint helyettesíthetünk olyanokkal, amik igaz és jótékony célok felé irányítanak minket.
A kártékony, és legnehezebben befolyásolható gondolatokig érkezik el, melyek esetében ne felejtsük el, hogy a türelmes kitartás erénye mindig kéznél van. A gondolatoknak kezdete volt, és vége is kell legyen. Fordíthatjuk erre a figyelmünket, ‘Észre tudom venni, mikor van ennek a gondolatnak vége?’
A háttérben a gondolatok minőségének éber vizsgálata húzódik. Ha gépiesen, éberség nélkül reagálunk, az olyan, mintha csukott szemmel lépkednénk előre. Eljutunk valahova, de közben sokszor fel fogunk bukni. A helyes gondolatok gyakorlása (és nyitott szemmel lépkedni) jelentős különbséget tesz.
Mire vagyunk képesek gondolni? A szavak formát adnak a gondolatainknak, a szavak nyomán gondolkodva felismerhetünk egy nézetet, ahogy addig sosem tapasztaltuk a világot. A Buddha tanításait olvasva, hallgatva megismerjük a szavak, kategóriák egy kapcsolódó hálózatát, ami irányítja a gondolatainkat egy olyan nézet felé, amiben megszűnik a szenvedés.
Az ‘én’ kategóriáját a nyugati kultúrában olyan nézettel azonosítjuk, ami a sajátos, egyéni tulajdonságok gyűjteményét emeli ki. Így gondolkodva, így tapasztaljuk magunkat. Egy identitás hasznos dolog, a napi döntéshozásban sok energiát megspórol, hogy nem kell minden kicsi dolgot a kezdettől fogva kiértékelnünk. Marad energiánk kiértékelni azt, ami fontos, és még ismeretlen.
Az egyéni jellemzőkre összpontosítva hajlamosak vagyunk ragaszkodni ahhoz, amit szeretünk: ahogy magunkra szeretünk gondolni, a képességeink, amikre sokat építünk. Ennek az ‘én’-nek azonban kezdete és vége van, és a tapasztalatok, amikre önmagunkként vigyázunk, az idő múlásával kisiklanak a kezünkből, hogyan is számíthattunk másra?
A Dhamma szavait követve megismerjük az én ‘éntelen’ jellegét: a tapasztalatunkat, mint egy természetes folyamatot, ami állandó változáson megy keresztül. ‘Éntelen’, de élettel teli az éber ‘én’, ami képes vizsgálni a világ természetét, megismerni a helyes gondolatokat, amik nyugalomhoz vezetnek. A nyugalmat követően az elme nem áll meg a munkában, viszont erőfeszítésünk haladhat a természet folyásával egy irányban, szenvedés nélküli gondolatokkal.